„Nagyon örülök, hogy együtt tudunk dolgozni” – a vb ezüstérmes Palasics Kristóf a Vita Graalról is beszél a vele készült interjúban

Közel 50 év után játszhatott újra világbajnoki döntőt a magyar férfi junior kézilabda-válogatott, csapatkapitányuk a Vita Graal-lal készülő Palasics Kristóf.
Az idei nyáron elképesztő eredményeket hoznak a magyar fiatal sportolók szinte minden világversenyről és kontinens-viadalról, ahova csak beteszik a lábukat. Kapkodjuk a fejünket, hogy kiket hova igazolnak le a világ legerősebb csapatai, vagy hogy ki mennyit lépett előre a világranglistán. Csordultig a szívünk büszkeséggel. A miénk túl is csordul néha, így Palasics Kristóf esetében is, aki eddigi páyafutása talán legjobb formáját mutatta az U21-es kézilabda világbajnokságon.
Oles Barbara: Kezdjük a legfontosabbal, a vb-ezüstéremmel, amihez tiszta szívből gratulálunk! Mindegyikőtök életében fontos állomás ez, olyan, amire évtizedek óta nem volt példa, hiszen majdnem 50 év után játszhatott újra döntőt a férfi junior kézilabda-válogatott. Min múlt ez az eredmény? Milyen összetevői voltak ennek a sikernek?
Palasics Kristóf: Nagyon szépen köszönjük! Ennek a sikernek rengeteg összetevője volt. Az alap az volt, hogy szerintem ebben a korosztályban nagyon sok tehetséges és keményen dolgozó játékos van és a csapat nagy része már a felnőtt NB I-ben játszik. Ez nagyon sok tapasztalatot jelentett mindegyikünknek. A következő nagyon fontos lépés az volt, hogy ebből a 18 játékosból egy igazi csapat kovácsolódott. Úgy gondolom, hogy ez igazán most, az 5.év végére sikerült és ez látszott meg leginkább a mostani VB alatt. Tudtuk, hogy ennek a korosztálynak most lesz az utolsó világversenye együtt és ezt mindenki szerette volna nagyon kihasználni. Mindegyik mérkőzésen úgy léptünk pályára, hogy bárki is az ellenfél, mi tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Sajnos ez a döntőben nem sikerült, ami miatt akkor kicsit csalódottak voltunk, azonban így, pár hét elteltével már igazán büszkeséggel tölt el, hogy a világ második legjobb csapata a miénk ebben a korosztályban. Rengeteg közös munka, tanulási folyamatok, kudarcokkal és sikerekkel teli hosszú út vezetett idáig, hogy most ezüst érem lehet a nyakunkban.
O.B.: Az itthoni szezon után hoztatok egy elképesztő eredményt a vb-ről. Akkor, amikor már járt volna a megérdemelt pihenés. Mekkora leterhelést jelent ez és mi az, amivel kompenzálni tudtok, mire kell odafigyelnetek ahhoz, hogy ne omoljon össze a „rendszeretek”?
P.K.: Így van a hosszú szezon után egyből kezdtük is a felkészülést. Ami az első és legfontosabb, hogy a helyes táplálkozással mindig fel tudjuk tölteni a rendszereket, emellett a pihenésre kijelölt időt valóban pihenéssel és kikapcsolódással kell töltenünk. Nekem személy szerint fontos, hogy egy ilyen világverseny, vagy mérkőzés előtt legyen egy pici idő, amikor mással tudok foglalkozni és máshogy is fel tudjak töltődni. Emellett fontosnak tartom a megfelelő vitaminpótlást. Már az edzőtábor alatt is nagyon nagy jelentőssége van és sokkal kiegyensúlyozottabban éreztem magam a vitaminok újratöltésével, de a VB-n, amikor egymás utáni nap játszunk, akkor éreztem a hatását igazán. A helyes magnéziumpótlás számomra elengedhetetlenahhoz, hogy az izmaim minél gyorsabban regenerálódjanak.

Magyar férfi U21-es kézilabda-válogatott
O.B.: Csapatkapitánya vagy a válogatottnak. Milyen felelősséggel jár ez? Mi az, amiben számítanak Rád a társaid?
P.K.: Óriási megtisztelésnek éreztem azt, hogy én lehettem ennek a csapatnak a kapitánya ezen az utolsó világversenyen. Éppen ezért ezt a plusz felelősséget én szívesen vállaltam. Úgy gondolom, egy csapatkapitánynak a legnagyobb felelőssége az, hogy minden játékos tudja, mi a közös cél és ne legyenek széthúzások. Egy irányba tartson az egész csapat. Szerencsére ebben nem volt probléma és mindig meg tudtuk oldani a gondokat a srácokkal. Próbáltam mindenkivel olyan kapcsolatot kialakítani, hogy ha valaki nem érzi jól magát valamiben, akkor azt nekem el tudja mondani, illetve én is figyeltem azt, hogy esetleg kivel kellen külön, négyszemközt beszélgetni. Fontos, hogy a csapatom belül mindenkinek megvan a maga szerepe. A csapatkapitány pedig a kapocs az edzői stáb és a játékosok között.
O.B.: Már eddig is több helyen bizonyítottál, most pedig jöhet Spanyolország, ott folytatod a játékot. Milyen érzésekkel, elvárásokkal, álmokkal utazol?
P.K.: Spanyolország egy óriási kihívás lesz számomra. Egy teljesen új ország, új csapat, új nyelv, új kultúra és új város lesz. Azért döntöttem úgy, hogy ott folytatom a pályafutásomat, mert mindig is szerettem volna magam külföldi kihívások elé állítani és meg szerettem volna ragadni ezt a lehetőséget. Nagyon izgatottan várom már, hogy megismerjem az új csapattársaimat és elkezdjük a közös munkát. Fiatal csapat leszünk, de úgy gondolom, hogy egy nagyon jó edzőtől tudok majd tanulni. Az itthon eltöltött évek alatt rengeteget tanultam és az utóbbi két évem a NEKA-nál az NB I-ben nagyon sokat hozzátett ahhoz, hogy ez összejöjjön. Nagyszerű szakemberekkel dolgoztam együtt és úgy érzem, felkészültem az új kihívásokra. Ezeknek persze nem tudnék megfelelni és magát az utazást sem vállaltam volna, ha nem lenne mellettem a családom. Mindenben támogatnak, még akkor is az én céljaimat és álmaimat tartják szem előtt, ha ez lemondással jár az ő részükről. Nem csak én teszem bele ebbe a pályafutásba a maximumot, hanem ők is, ezért pedig életem végéig hálás leszek nekik!
O.B.: Vannak-e olyan edzésmódszerek, életmódbeli szokások, amikből nem engedsz, amikhez ragaszkodsz bárhol is kelljen pályára lépned?
P.K.: A legfontosabb edzésmódszer az, hogy az előírt edzést maximálisan teljesítsd és utána még maradj valami pluszt csinálni! Ez mindennek az alapja, hiszen ilyen fiatalon még nagyon sok mindent kibír a szervezet és ilyenkor kell igazán megnyomni a munkát. Nagyon fontosnak tartom a prevenciós feladatokat, főleg mióta nekem is volt a sérülésem, azóta kifejezetten odafigyelek ezekre. Nyújtás, hengerezés és mobilizáció, ezek egy kapus számára szerintem elengedhetetlenek. Ezek mellett azokon a délutánokon, amikor van rá lehetőségem, mindig alszom. Alvás közben regenerálódik a test és ezt igyekszem mindig kihasználni.
O.B.: Az igazi, többnapos pihenésre ritkán nyílik alkalmad, ezért ennek az időszaknak tartalmasnak és leginkább hasznosnak kell lennie. Hogyan és mivel tudsz új erőre kapni?
P.K.: Igen, erre most nem lesz túl sok időm. Fontosnak tartottam, hogy egy kicsit kikapcsoljam a kézilabdát az életemből és mással foglalkozzak. Így a VB után egyből elmentem a párommal nyaralni, ami csak a pihenésről szólt. A tenger közelsége, a finom ételek és a minőségi idő nagyon hamar fel tudja tölteni a lemerült elemeket és új energiákkal tudom kezdeni a szezont. Így ezt az öt napot a nyaraláson szigorúan pihenéssel töltöttük és nagyjából ennyi is volt, hiszen amióta hazaértem, már elkezdtem az egyéni felkészülést az alapozásra kondival és futásokkal.
O.B.: Már egy ideje kapcsolatban vagy a Vita Graal-lal, a mi legnagyobb örömünkre J, mesélj egy picit a tapasztalataidról, kérlek!
P.K.: A Vita Graal termékei nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a legjobb formámat tudjam nyújtani. A magnézium hatását, ahogy azt már korábban is említettem, kifejezetten éreztem. Emelett fontos a D-vitamin és a multivitamin, hogy az immunrendszerem is megfelelően működjön és ne érjenek el a megbetegedések. Nagyon pozitívnak érzem a termékek hatásait és nagyon örülök, hogy együtt tudunk dolgozni!