Barion Pixel

A nagy melegre való tekintettel a Cordy-C kiszállítása szünetel.

Jászó Ádám

Jászó Ádám

Úszó

A PSN Zrt. úszója vagyok, emellett a PTE MIK mérnökinformatika szakon tanulok. 15 éve úszom, ez idő alatt sikerült pár olyan eredményt elérni, amikre büszke vagyok. Gyermek, serdülő, ifjúsági, illetve felnőtt országos bajnok vagyok, már a felnőtt magyar válogatottat erősítem, mióta megúsztam az olimpiai A szintet. 2019-ben a budapesti ifjúsági világbajnokságon 5. lettem a 4x100-as vegyesváltóval, tavaly pedig részt vettem az U23-as Úszó-Európa-bajnokságon, ahol 200 háton 3. lettem. Voltam a rövidpályás Európa-bajnokságon is, ahol 4. és 5. lettem két váltóval. Idén pedig a dohai világbajnokságon 5. helyet értünk el a 4x100-as gyorsváltóval, amivel kvalifikáltunk a párizsi olimpiára.